Nem tanultam
A versírást nem tanultam
Csak ösztönből próbáltam
Nem vitt rá magányos lelkem
Hogy Parnasszus havát figyeljem
Fagyos éjszakák ködbevesző egén
Ihletem villám korbácsolta tengerén
Elakadva mélybe sodró hajóm
Nem volt se szárnyam, se meleg takaróm
Egy lélek, hogy megtalált, rám nézett
Vad ösztöneimből valamit megérzett
Mámort szórt körém áhítattal
Elringatott barátság itallal
Jaj, nem értettem megfáradt szavát
Az erőt, mely törékeny lelkét hatotta át
Azt tettem, mit anyától szült lelkek
Nincsenek már szirmot bontó kelyhek
Mert ami volt és ahonnan jöttem
Fájdalommá zúzva mindent összetörtem
Hozom, hordom a sosem-volt terhet
Apám, anyám, mit vágy-súlyként cipeltek
Mondd; képzelődés, álom
Amolyan ostobaság-kitalálom
Akarnám ébreszteni, óvni
Szép szavával messzehngzón szólni
2014. augusztus 18.
Netala
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése